SZUBJEKTÍV ÍJTESZT

Akik teszteltek

Itt szeretném bemutatni mindazokat, akik nélkül ez a website nem jöhetett volna létre.

Ők tettek eleget a felkérésnek, és gondolataikat egy egy íjról megosztották önökkel. Köszönet érte!

Hegedűs Szilárd
Lakhely: Miskolc
Egyesület: Arlói Se
1998-ban kezdtem íjászkodni, az első versenyemen még ennek az évnek őszén elindultam.
Ekkor még egy Gelencsér tradicionális longbow-val lőttem, majd õ készített nekem egy deflex – reflex longbow-t, amellyel 2003 nyaráig lőttem. Ekkor készített nekem Nagy Imre egy longbow -t és azóta az õ íjaival lövök.
Eddigi eredményeim:
2001 EB I.hely, EK I. hely, GP I.hely,
2002 EK I., GP I.
2003 EB II.egyéniben, EB I. csapatban, EK I., GP I.
2004 EK I., GP I.
2005 VB I, EB I.

Török Tímea
Lakhely: Szeged
Egyesület: Szegedi UTC
Valami alapító tagszerűség voltam itt, most meg okítom a fiatalokat, még papírt is szereztem róla hogy szabad nekem ilyesmit.
Íjászat kezdete: 1998. február

Gellai Tibor
Lakhely: Budapest
Egyelőre nincs tagságom egyetlen egyesületben sem.
Íjászat kezdete: Valamikor a 70.évek közepén 6.évig nyúztam egy csehszlovák spotíjat azután szünet,majd 2004-től néha de 2005.
elejétől napi rendszerességge rongálom a vesszőfogókat. Említésre méltó eredményemim nincsenek versenyen (mivel ritkán
járok), hacsak nem a tapasztalat.

László Kata Giume
Íjászat kezdete: 2005 februárjában kaptam a kezembe egy igazi íjat egy kedves barátom jóvoltából. Onnantól kezdve nem voltam
hajlandó tovább létezni az íjászat nélkül. Április 2.-án (ha jól emlékszem) érkezett meg az első íjam. Azóta sikerült még begyűjtenem egyet-kettőt. Szerencsés vagyok, alkalmam nyílt sok íjat a kezembe venni, tesztelni. Versenyzés kezdete: 2005 május. Azóta sem bírok ki néhány hétnél többet versenyzés nélkül.
Egyesület: CSIHE
Lakóhely: Kápolnásnyék

Képiró Gábor
Lakhely:Tahitótfalu
Egyesület: Tahitótfalu Aranyszarvas Közhasznú Íjász Sportegyesület
A fent nevezett egyesület alapítója és elnöke vagyok.
Az íjászatot 1972-ben ismertem meg, amikor is nagypapám kapott egy ismerősétől egy gyönyörű longbow-t, és elkezdett tanítani az íjászat rejtelmeire. Mivel ekkor csak 6 éves voltam, így elég fogékony is a témára. A következő 6 év meghatározó volt az életemben, de ekkor sajnos ellopták az íjat, s mivel akkor nem volt olyan egyszerű íjhoz jutni, így a dolog szunnyadt bennem 2002-ig, amikor is vásároltam egy Kassai magyar (Agár) íjat, s újra kezdtem. Mára eljutottam a csigás íjakhoz, mely azóta is a bűvkörében tart.

Mészáros István
Lakhely:Tahitótfalu
Egyesület: Tahitótfalu Aranyszarvas Közhasznú Íjász Sportegyesület
A fent nevezett egyesület alapítója és alelnöke vagyok.
Az íjászatot az 1980-as években ismertem meg, azóta is űzöm ezt a gyönyörű sportot. Alapító tagja voltam a Zöld Íjászoknak, akikkel a Visegrádi Palotajátékokon nagysikerű bemutatókat tartottunk. Majd amikor ez a csapat szélnek eredt, a Fekete Sasoknál voltam tag tehetséges íjász fiammal, Tamással együtt, mígnem megalakítottuk a T.A.K.I. SE -t, ahol a tagság alelnöknek választott. Többféle íjam van, amelyek közül kiemelném a Szalóky szkíta íjamat, amely nem csak gyönyörű, hanem élmény lőni vele.

Tóth Dezső
Lakhely:Budapest
2002-óta íjászkodom a Spirál Se Hunor íjászainál.
Először Grózer tradi, amely már 3 éve a szekrény tetején pihen.
Második PSE Nova kézi oldással.
Jelenlegi íjam Bowtech Pro 40 Dually első időben kézi oldással CB, jelenleg Truglo irányzék és elsütővel.

dr. Szőllősy Gábor
Szül. idő: 1954, hely: Földes (Hajdú-Bihar)
Lakhely: Csömör
Végzettség: agrármérnök, foglalkozás: muzeológus (agrár), de népvándorlás kori régésztből doktoráltam.
Klub: MTVE (tiszteletbeli veterán)
Az íjászat kezdete: Először 1971-ben volt íj a kezemben az MHSZ Közp. Zrínyi Miklós Történelmi Haditorna Klubjában. Komolyabban 1975-76-ban kezdtem íjászni Gödöllőn, az egyetemen Fábián professzor szárnyai alatt.
A versenyzés kezdete: Nem jellemző. A 70-es 80-as években még jártam versenyekre, de a mezőny elhúzott mellettem. Amióta lehet kapni jó minőségű történelmi íjakat, olyanokkal lövök, illetve tartunk ismeretterjesztő bemutatókat.
Íjak: Nagyobb részt Grózer féle tradik, de van egy saját magam faragta longbow-m is.
Érdeklődés: Régi fegyverek, a honfoglalástól az első világháborúig. Magyar néptánc, autentikus népzene (nem csak magyar) (a wördmjúzik nem) lovak, lovaglás, lószerszámok (hivatalból is), a török nyelv(ek) és a török kultúra.

Dienes Gábor
Egerben születtem 1968-ban.
Herenden élek.Az íjászat 1986-ban fogott meg, amikor is Visegrádon palotajátékok vóttak(Koltay Stefi, Lebek Peti, stbstbstb.) Ehhez képest csigással kezdtem 1989 nyarán az "ipart". Az alapokat Szöllõsi Tóni tanította, majd versenyeken próbáltam ellesni a nóhaut a nagyoktól (Bagira, Fuchs, Bobok, Íjász Bandi,-na ebbõl nem tudok kijönni anélkül, hogy meg ne sértsek valakit-Bocs mindenkitõl, akit kihagytam!)
Azóta sok mindent kipróbáltam, amit az íjaim listája is jelez: (igyekszem idõrendi sort tartani)
SACO Panther 65# 1989-+
Kassai vadász reflex take-down 50# 1990-1991-+
SACO Bullit 70# 1994
PSE Thunder Flite 86# 1995-+
Grózer magyar "gyanta" 45# 19???
Bear Indian Adult 30# 19??
Grózer magyar "gyanta" 60# 1997
Saját csinálmány take down vadász reflex 46# Mintál János mûhelyébõl 1996
Szöllõsi "piros szives" longbow 60# 1994
Gelencsér gyerek íj 35# 1995
Gelencsér gyerek íj 15# 1995
Gelencsér longbow 50# 1996
Samic vadászreflex SHB 50# 2001
Samic koreai SKB 40# 2003
Évek óta magam csinálom a vesszõimet (kivéve a fémet!), idegeimet és egyéb dolgaimat.
16 éve vagyok tagja a Magyar Terep és Vadászíjász egyesületnek.

Bialkó Zoltán (1961).
Íjászat kezdete: 2004. augusztus.
Lakhely: Miskolc
Foglalkozás: szökött középiskolai magyartanár, jelenleg ügyvezetek.
Négy gyermek, egy feleség. A gyerekek egy része barátkozó stádiumban az íjjal, a feleség eleddig türelmes.
Íjak: Kassai Ölyv 45#; Szimeiszter Tatár 43 # ;
Versenyek: 1 db 3D
Eredméyek: igen, néha eltaláltam a gumidisznót is.
Érdeklõdés: szerintem kevés olyan dolog van, amire nem kelthetõ fel bennem az érdeklõdés; mégis a másik nagy szerelem a klasszikus barokk zene.

Kocsis Pál

Kőszegi Gábor
Lakhely:Komló
Foglalkozás: Örömíjász és családapa
Íjászat kezdete: 2004. március
Versenyzés kezdete: 2004 április
Íjak:
-Saját készítésû számszeríj
-Grózer magyar extra I 44# /Szalóki IV+ vesszõ
-Mathews Conquest 2 28" 65# /Carbon Excell 400 vesszõ
Kifutó: NAP Quik Tune 4000
Elsütõ: Gál Zoli barátom által készített zsinóros
Irányzék:Cobra Sidewinder LX
Stabi: NAP 7"
Csuklószíj: VLBB féle
Versenyek: 2D, 3D, terep
Kategória: Csigás irányzékos 3D

Család: Nõs, két gyermek Érdeklõdés: Kések, problémamegoldás.

Blaticzky János Dániel 35 éves evangélikus lelkész vagyok 4 éve kezdtem el íjászkodni tradi íjakkal (Tóth -féle mongol 48# - Hihetetlenül jól vitte az V+-szos Szalóky vesszőket is, és erősebbnek éreztük a Grózer 55#-s szkítánál. Az íj túl erősnek bizonyult, recsegett a könyököm lövéskor, aztán maga az íj is reccsent egyszer, megijedtem, és becseréltem egy Tóth magyarra 40# - nagyon finom, puha, kényelmes íj volt. Jelenleg  43#-os Grózer Középavarom van -nagyon szeretem. A küldött képen én vagyok az íjjal.) Gyerekkori álmom volt az íjászkodás. Bekerültem egy helyi tradi íjászcsapatba (Balassa Bálint Íjászegyesület - Szügy http://www.zhorv.hu/szugyi-ijasz/), de aztán abba kellett hagynom két év után. Jelenleg azon vagyok, hogy az íjászat iránt érdeklődő keresztyéneket összehozzam egy íjásznap erejéig június elején (http://szugy.lutheran.hu) . A Nógrád megyei Szügyben lakom - kiváló terep az íjászkodásra. A hét éves fiamnak egy gyerekszkítája van (Grózer -féle merev szarvú).

Baranyai Attila

Feil „Drag” Tamás

Julian Danka

Szántó Szabolcs

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright Piroga WebStudió 2005-2006 Minden jog fenntartva!
Főoldal | Média ajálat| Site Map|Kapcsolat| ©2005 - 2006 Piroga WebStudió